2018. január 30., kedd

Mostanában már annyit reklámozzák ezt a Szörfmosószert meg Elszev Lósampont, mintha Magyarországon mindenkinek lenne szörfje vagy lova.

(A szörfmosószer Tetkós személyes kedvence.)

2018. január 10., szerda

Az előbb azon gondolkodtam, miért nincs soha jó zene, mondjuk kemény rock vagy metál a tévében (tudod, valamelyik közéleti műsorba vagy sorozatba  bevágva*), aztán pár perc múlva a Fókusz egyik részében felhangzott a Hunger (Amaranthe).

Kezdjek el megint esküvőn gondolkodni? ;-)
(Nem.)

*Az például olyan boldogító meglepetés volt, amikor az Éjjel-nappal Budapestben az Eurovíziós Dalfesztivál döntője utáni napon felhangzott egy csomó az ottani dalokból, ráadásul pont a kedvenceim, amiket azóta is hallgatok. (Pl.: Hovig: Gravity)


2018. január 7., vasárnap

(Ez itt még egy októberi bejegyzés amúgy.)

Amikor elmentünk a helyi Ikeába pár hete, annyi illatgyertyát vásároltunk össze, mintha kizárólag azzal akarnánk berendezni a lakást (azért lássuk be, karamell illatú gyertya nélkül mit sem ér az élet, és azt sem hagyhattam, hogy a gyerekeim úgy nőjenek fel, hogy sosem volt gyümölcsillatú gyertyájuk). Szóval vettünk egy tonnát, majd itthon konstatáltam a gyerekekkel, hogy ha cigiznék legalább, mint más rendes ember, akkor most valószínűleg lenne mivel meggyújtani őket. Két nyamvadt, átnedvesedett doboz gyufát találtunk itthon, de azok már semmire se voltak jók. Így aztán heteket csúszott az illatgyertyázás.

Múlt héten vettem végre gyufát, de aztán meg is feledkeztem a gyertyákról.

Szerdán évforduló volt. Mérges voltam magamra kicsit, mert bár többnyire még mindig feketében járok, idén már nem nyúltam automatikusan a feketéért reggel. Igazából csak a buszon jutott eszembe, hogy milyen nap van. (Tulajdonképpen az esetek nagy részében fogalmam sincs a dátumról - lett már így lekésve ebédbefizetés a Nyúlnak.)

Délután, amikor hazaértünk, mire levettem a cipőmet és beértem a szobába, a három gyerek épp nagyon sürgölődött valamit... egy illatgyertyát próbáltak meggyújtani. Pont akkor.

Én biztos vagyok benne, hogy megérezzek valamit.
Sütöttem fánkot. Életemben másodszor, de most nekem is tetszik, nem csak a gyerekeknek.

2017. december 20., szerda

:-)

Köszönjük, hogy véradàsàval hozzàjàrult egy beteg gyògyulàsàhoz! Az Ön àltal adott vért a tegnapi napon szàllìtottàk ki a kòrhàzba! Szép napot! :) OVSz

2017. december 15., péntek

Péntekenként mindig olyan boldog vagyok reggel. (Mintha nem is ez lenne az a nap, amikor Tetkós nem késő estig, hanem egyenesen éjszakába nyúlóan vedel a haverjaival.) Gyakran elhatározom, hogy megtisztelem ezt a napot azzal, hogy időben érek be, aztán... khm...

De pl. ma, amíg megtettem a pár perces utat az ajtónktól a buszmegállóig, négy azaz NÉGY busz jött, majd végül egy ilyen kóbor 117-esre pattantam fel, ami nem a Kökire megy, így kell egy csomót gyalogolni (de ha a legközelebbi véradáson hallani szeretném az előbb írt bűvös mondatot, akkor ez a minimum). Így már csak a későbbi (nem gyors) járattal tudtam jönni... szóval könnyen összejön a késés, na.

Viszont a héten minden akadályozó tényező ellenére két egymást követő napon is csak tíz percet késtem - mindkétszer úgy jöttem át a beléptetőkapun, mintha a maratont futottam volna le elsőként, alig bírtam megállni, hogy ne öklözzek a levegőbe.

Csodálatos, megismételhetetlen széria volt.
Voltam szerdán véradáson. Ezúttal nem küldtek el (júliusban is próbálkoztam egy rendezvényen, ahol nem adhattam végül - vagy írtam?*), és amikor be kellett diktálni a születési dátumomat, azt mondta az ujjamat megszúró fiú, hogy olyan tizenöt évvel fiatalabbbak gondolt.

Azóta mindig mosolygok ezen, ha eszembe jut még akkor is, ha erős túlzásnak érzem. (Azt hiszem, ráadásul épp aznap reggel volt, hogy elborzadtam a busz ablakában látott, karikás szemű tükörképemtől.) Hihetetlen, hogy egyetlen mondat napokra boldoggá tudja tenni az embert. Azt hiszem, ettől már csak az dobott volna fel jobban, ha azt hallom: "sajnálom, Ön nem adhat vért, mert a testsúlya szemmel láthatóan nem éri el az 50 kg-ot".

*Az úgy volt, hogy előre megkaptam az ilyenkor szokásos mindenféle ajándékot, majd elutasítottak, de semmit sem kellett visszaadni. Így lett egy tök menő, B+ feliratú vászonszatyrom, amit Tetkós pont tegnap röhögött ki a szárítón, hogyaszongya: "Olyan, mintha az lenne ráírva, hogy 'b*szd meg'." Tényleg. Pedig olyan büszkén hordtam.