2013. december 19., csütörtök

Régebbi

Tetkós: "De tényleg, miért nem regisztrálsz már valami társkeresőn? Tök népszerű lennél, van lakásod meg minden..."
LCD: "Á, ki akarna olyan nővel járni, aki megölte az előző barátját..."
Tetkós: "Amúgy mi újság?"
LCD: "Hát a mai nap is olyan, hogy egyfolytában ordítanak, szerintem lassan ki fogok ugrani az ablakon..."
Tetkós: "Ne csak mondjad! Szájhős..."

2013. december 18., szerda

Annyira boldog vagyok, hogy azt el nem tudom mondani! (Tehát pont annyira, amennyire boldogtalan voltam tegnapig.) Kaptam telefont, ami végre tényleg az enyém, és még blogot írni is tudok rajta, meg minden. Tetkóstól kaptam, persze, tök aranyos volt, azt mondta, hogy megérdemeltem (pedig szerintem nem). Amúgy ma megint csak éjjel jön haza, úgyhogy néhány óra múlva a boldogságszintem már közelében sem lesz a mostaninak, de azok kedvéért, akik mélységesen megvetik a szomorú embereket, ünnepélyesen megesküszöm, hogy akkor majd nem írok.

2013. december 13., péntek

Tegnap felhívott Bezocci, hogy csütörtök-pénteken szabadságon van, meglátogatna, most jön hazafelé Nyíregyházáról. Na mondom, jól van, úgy tettük le a telefont, hogy másnap 3 körül találkozunk. Legalábbis én azt hittem, hogy úgy. Mivel a babák csodával határos módon egyszerre elaludtak, nekiálltam mindenfélét csinálni (pl. blogot írni, muhhahha), de tényleg, mindent egyszerre, hogy nehogy másnap elcsússzak a dolgokkal, és legalább nagyjából rendben és tisztaságban tudjam fogadni. (Ezúttal nem sikáltam ki a kádat, ahogyan pedig minden vendég tiszteletére szoktam.)

Épp teregettem, és közben azon gondolkodtam, mennyire jól elvégeztem mindent, fél lakás kifertőtlenítve, babakaja megfőzve, már csak turmixolni kell; ruhák mindjárt kiteregetve; száraz ruhák leszedve, már csak összehajtogatni kell, szóval egyszerűen király vagyok, semmi kétség.

Ebben a percben felkelt a kis Varog, rohantam érte, hogy ne sírja fel a kis Kenyőt. Kettő perc múlva hívott Bezocci. Mondom, vagy elfelejtett valamit, vagy életveszélyben van és én voltam az utolsó a híváslistájában... Nos, nem. "Szia, itt állok az ajtó előtt." Vááá :D Amióta eloszlathatatlan a szemétdomb a lakásban, az ilyen meglepetéseken már rutinosan csak röhögök, úgyhogy gyorsan átcseréltem a lehányt blúzomat tisztára (fél siker, mert a lehányt nadrágomat elfelejtettem), és a kis Varoggal rohantunk ajtót nyitni.

Végül is nem volt gond, tökjót beszélgettünk, feltöltődött a lelkem, és Bezocci még meg is dicsért a rendért - ez abban a pár percben volt, amikor még nem tettem le játszani a kis Varogot, meg a kis Kenyőt a szőnyegre.

Tudom, tudom, "ahol kisgyerek van, ott nincs rend", meg "ahol nincs segítség, ott nehéz", de még mindig nehezemre esik elfogadni, hogy nem bírok egyszerre rendben látni mindent a lakásban, viszont már alakulok. Most azonban folytatom a konyhatakarítást. Meeert...
...megint egyszerre alszanak, bibibíííííííííííí!

(Ez biztos azért van, mert egy év után végre elkezdtem olvasni az egyik Rhonda Byrne könyvet. Jut eszembe: annyi szuper könyvet olvastam* mostanában, hogy el fogom kezdeni ajánlgatni nektek, kedveseim, mert egyszerűen másnak is járnak ezek a fantasztikus könyvélmények.)

*Szoptatás közben, vagy elalvás előtt.

2013. december 12., csütörtök

Már majdnem megint órákat csesztem el arra, hogy a gyerekek értékes alvásidejében olyanok hülyeségeit nézegessem a facebookon, akik szarnak a fejemre, de aztán inkább nem. És NINCSENEK elvonási tüneteim. (Igen, megint feltettem egy-két képet a csodák legújabb csodálatos mutatványairól, amelyeket nyilván lájkolni fog az ismerőseim kábé 0,0012 %-a, amely tényen én majd jól felbaszom az agyam két napra... Á, nem kell. Fú, de szabadnak érzem magam most.)

2013. december 5., csütörtök

Panellakásban lakni többek között azért is izgalmas*, mert simán lehet nálad szarszag, ha amúgy nem szokott lenni, akkor is (tudom, fogjam fel optimistán: jól működik a szellőzés a házban). A szar-, káposzta-, pörkölt-, öregszag, stb. megjelenésének valószínűsége triplájára nő, ha a postást várod, aki meg is érkezik... Csak reménykedhetsz, hogy oda is becsönget, ahonnan ténylegesen jön a szag.

*meg azért is, mert a babáid az esetek 90%-ában nem akkor kelnek, amikor már kialudták magukat, hanem amikor a 32 lakás valamelyikében valakiben feltámad a fúrási kedv.

2013. december 4., szerda

Idegen tollak :)

1.

Tetkós a hétvégén valami csülköt sütött, és mondta tegnap, szóljak majd, hogy a maradékot vigye be a műhelybe a kutyáknak. Tegnap este kikészítettem neki az asztalra, de biztos voltam benne, hogy nem fog ránézni, így nagyon meglepődtem, amikor reggel láttam, hogy eltűnt a csülök, nem felejtette itthon. Hát... itthon nem is, de az oviban igen, a Nyúl szekrényének a tetején. Persze csak akkor jutott eszébe, amikor már beért munkába, így kénytelen volt felhívni az ovit, hogy pakolják már el onnan délutánig... (Na most tudni kell, hogy az ovi telefonja a vezetőnél csörög, Tetkós már napi kapcsolatban van vele lassan.) Kérdeztem, hogy röhögtek-e, azt mondta, hát eléggé furcsállották a dolgot mindenesetre.

2.

Amikor legutóbb otthon voltam a gyerekekkel egy hétig, Öcsém egy alkalommal elment valami buliba (és ha engem kérdezel, nem volt szomjas szerintem). Hazajött, lefeküdt, majd felpattant, mert eszébe jutott, hogy nincs meg a telefonja. Bevágtatott a szobámba (ahol csodával határos módon épp aludt minden gyerekem), hogy adjam oda a telefonomat, amiről meg tudja csörgetni az övét. Odaadtam, ő elrohant (papucsban az utcán a kocsmába, papucsban, bazmeg, amiben utána simán bejön a szőnyegre, ahol a gyerekeim vannak, ááááá, komolyan, az én ismeretségi körömben egy férfi sincs, aki komolyan veszi az olyan kifejezéseket, hogy "kórokozó", meg "tisztaság"...), aztán jött haza, hogy nincs meg, bár kicsöng. 

Kérdeztem, volt-e a buliban olyan személy, aki ellophatta, idegen, vagy mittomén. Azt mondta, volt egyvalaki, akit nem ismert, de nem hinné, hogy ő volt. Mivel Öcsém előfizetéses, azonnal előkereste a számot, ahol letilthatja a telefonját, felhívta a telefonomról, ott kértek tőle mindenféle kódokat meg adatokat, a lakásban ide-oda nyargalva előkereste hát a papírjait (ekkorra már Anyát is felverte, ahogy keresgélt, vagy ahogy Anya mondaná: "belébaszta az ideget"), aztán nagy nehezen sikerült elintéznie, letiltatta a telefonját.

Én lefeküdtem aludni, és miután megnyugodott, lefeküdt ő is - egyenesen a kibaszott, lenémított telefonjára...

(Aztán felbaktatott a szobámba, hogy elújságolja, megtalálta.)