Zatyola és kametyli

Vasárnap voltunk bevásárolni, most (Tektós nyomására) volt annyi eszem, hogy bevásárlólistát is írjak, így nem csak kóvályogtunk az Auchanban, mint a kecskepásztorok. A papír aljára írtam egy másik listát is, mert a Lidlben is szerettem volna venni pár dolgot (egészen pontosan zabpelyhet és kókusztejet). Ezen az alsó listán Tetkós el is poénkodott egy darabig, mert szerinte olvashatatlanul írok.

Amikor kijöttünk Auchanból és már a kocsiban ültünk, megkérdezte: "Tudod, mit nem vettünk?" "Mit?" "Zatyolát meg kametylit."

Azóta ha ez eszembe jut, szó szerint sírva röhögök.

Új postásgyerek van úgy három hete, egy kisnyúlra emlékeztet, és már kétszer is volt nálunk. Első alkalommal sem voltam topon, mármint ami a külsőmet illeti, de a második alkalom még arra is rávert. 

A régebbi szoptatós melltartómat viseltem épp, rajta egy testhezálló fölsőt (ne kérdezd, miért - gondolom, ez volt felül a szekrényben)*, tetőtől-talpig be voltam kenve banánnal, de még nem volt időm átöltözni. Éppen kis Kenyőt kellett ugyanis pelenkázni, már lekerült róla a nadrág, amikor csengettek. Kis Kenyőt a padlóra tettem, hogy le ne guruljon a kanapéról (azóta már az is megvolt), és felkaptam a kis Varogot, mert ő viszonylag nagy felületet eltakar belőlem, úgy nyitottam ajtót. Közben kis Kenyő is elindult persze felénk - megnézni, hogy ki jött -, így letettem kis Varogot és felvettem helyette őt. Ott kalimpált a kis cingár, meztelen lábacskáival, miközben aláírtam a papírokat, közben a hajamba kapaszkodott, ahogy mindig (ezért nézek ki folyton úgy, mint akit a bolondok házából szalajtottak). Ja, miután visszatértünk a pelenkázáshoz, láttam, hogy közben a pelenka széle mellett már kis Kenyő kis combja is kakis volt. Valószínűleg látszott... :D

Azt olvastam egyszer, hogy ha valakinek rossz az első benyomása rólad, akkor kilenc (legalábbis azt hiszem, hogy kilenc) jó dolog szükséges ahhoz, hogy a negatív véleményét veled kapcsolatban pozitívvá változtasd. Szóval most tizennyolc alkalommal kell tiszta, elegáns (lehetőleg hófehér) kiskosztümben ajtót nyitnom a postásnak, ha azt akarom, hogy ne gondolja azt, amit most gondol. (De nyilván nem érdekel, hogy mit gondol a postás.)

Erről jut eszembe, attól más is rosszul van, hogy a Barátok köztben Juli mindig ingben, szoknyában és MAGASSARKÚBAN végzi a házimunkát? Meg amúgy is egy csomó ember kiöltözve csinál benne mindent, pl. öltönyben vacsoráznak meg ilyesmi. Nyilván úgy vannak vele, hogy "forgatáson vagyunk vazze, adjuk meg a módját".

*Annyi hülyeséget átvettünk már más kultúrákból, mikor lesz már végre divat a csador is???

Na meg az van, hogy 14-én kaptam egy szépséges csokrot, meg édességet (amit még nem ettem meg, de nyugi, a napi 18 órás ébrenlétben attól még rengeteg édességet za... eszem).

Meg megérkezett a kondigépem, bibí. Annyira szeretem! A gyerekek is.

Most pedig könyveket rendeltem, szóval minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jobban legyek... :-D

Ma megjátszottam ötöslottón az adóazonosítómat. Micsoda poén lenne már a Sorstól...

Amúgy annak ellenére, hogy nem vagyok túl jól, nem úgy kell elképzelni a lakást, mint valami siralomvölgyet*, ahol komor képpel, nadrágszíjjal verem a gyerekeket, ha nem eszik meg az ebédre kapott száraz kenyeret poshadt vízzel. Nem.

A nap nagy részében a gyerekek hangosan kacagnak - remélem, a szomszédok néha ezt is hallják -, mert tök jókat játszunk, vagy mert igen, vicces mese megy a tévében (tudom, egy felelőtlen alak vagyok, amiért hagyom, hogy a Nyúl tévézzen, de most őszintén, szerinted meddig köti le, hogy a tesóival játszhat?). Finomakat esznek (most van az a pár hónap, amikor szégyenérzet nélkül főzhetek valakiknek, akik szeretik, amit adok nekik), rámolnak, mert szabad nekik, és a fogaikat mutogatva, vigyorogva közlekednek mindenfelé. Szóval köszönjük, ők jól vannak, bár nyilván érzik néha, hogy nem vagyok jól.

*Kivéve persze, amikor mindkét gyerek a lábamba kapaszkodva üvölt, hogy fogjam őket egyszerre, a Nyúl meg kicsit arrébb azért sikítozik, mert már nem fér a testére több filctollas tetoválás.

Azért az is mennyire Murphy már, hogy végre lett volna időm hosszú leveleket hosszan megválaszolni, erre a laptopomon elromlott egy betű, és így nem tudom beírni a jelszavamat. (Jól van, bőven van más dolgom is, csak már illő lett volna...)

Ez nem kapcsolat.
Ez nem család.
Ez nem élet.