2014. szeptember 27., szombat

Gyerekek és nyugodt esték

Egyszerűen jól vagyok.

Végignézve az életemen, szinte félelmetes, mennyire pontosan azt kaptam, amire vágytam.

Gyerekek és nyugodt esték.

Egész gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy egy olyan családban élek, ahol nincs apa. (Jól van, gyerek szerettem volna lenni egy ilyenben, de így is jó.) Nincs veszekedés, nincs verés, nincs rettegés, nincs cigifüst, és közel s távol nincs egy alkoholista sem. Meleg van, sütisütés, meg mindenféle játékok Anyával, aki nem ideges.

Álmodoztam arról is, hogy panellakásban élek. Még kicsi voltam, amikor az édesapámékkal meglátogattunk valakit. Amikor kikísértek minket, láttam a közeli panelházak ablakaiban a lámpafényt, meg embereket is, és arra gondoltam, ők biztosan boldogok. (Ma már tudom, hogy 140 m2-en mondjuk könnyebb lenne boldognak lenni, mint egy 59 m2-es kakasülőn, feltéve persze, hogy az előző bekezdésben felsoroltak is megvannak, hehe.) Tisztán emlékszem erre a gondolatra, pedig még elég kicsi voltam. Hogy ott laknak a boldogok. Akik átlagosak, csendesek, kiegyensúlyozottak. Halkan, viccelődve beszélgetnek vacsora közben, és körülöttük minden lakásban ugyanezt teszi a többi átlagember. Annyira vonzott ez, egynek lenni a sok közül, miközben meg már akkor is körülrajongott híresség akartam lenni, ez vicces azért.

És a gyerekek... emlékszünk, hogyan szakított velem Rohadék Exem? Hogy miután tönkretette az életemet (másét még jobban), és volt olyan nap is, hogy 15 Xanax lecsúszott, és már csak arra tudtam gondolni, hogy vajon lehet-e gyerekem... Na ez így nem jó. Szóval 3 hónapja tartott már a rémálom, amikor egy alkalommal ikerbabákat láttunk, és én kértem, könyörögtem, hogy játsszunk el a gondolattal, mi egymás melletti vagy egymás előtti ikerkocsit veszünk majd. Az a drága lelke meg nem bírta a nyomást (hogy rohadna meg), borzasztóan összevesztünk, aztán  szakított velem. (Ma már tudom, csak azért tudott olyan hosszú időre tönkretenni, és azért "szerettem" az aljassága ellenére is, mert fogalmam sem volt, lesznek-e gyerekeim, féltem, hogy ő az utolsó esélyem. Most, hogy már vannak, egy szakítás nem nagyon tudja megrengetni a kis világomat.) Akkoriban tettem be néhány képet a kívánságdobozomba ikrekről.

Egymás melletti ikerkocsink van.

Nekem most jó.

Van rendszer az életünkben. Van nyugalom. Senki nem alkoholista, és nem is lesz. Soha. Senki nem bánt azzal, hogy minden pillanatban azt érezteti velünk, hogy zavarunk. Mások számára talán unalmas és kiszámítható az életünk, szerintem meg biztonságos.

Persze, nem vagyok hülye. Hogyne hiányozna, hogy valaki szeressen. Hiányoznak továbbá a nagy családi dolgok: kirándulások, evések, spontán programok, de Tetkós annyira nem tisztelt minket (főleg engem meg az ikreket), hogy eddig sem voltak ilyenek (legfeljebb, ha megalázó módon kikuncsorogtam). Hát kösz.

Szóval arra jutottam, hogy ha nincs, aki úgy tudna szeretni minket, ahogyan megérdemeljük, akkor inkább senki se legyen. De azt hiszem, nincs mitől félnem. :-)

2014. szeptember 17., szerda

Ma zabpehellyel sűrítettem a spenótot*, és tegnap ugyancsak zabpelyhet tettem a kedvenc csokis sütimbe.**

Az életem páratlanul izgalmas kalandok végtelen láncolata.

*LCD: "Nagyon finomat főztem ma!"
Nyúl (nem akar nagyot csalódni): "Tudom, hogy cukkinifőzeléket főztél."
LCD: "Á, most sokkal jobbat. Gyere, nézd meg! -fölemelem, hogy megnézze a tűzhelyen. -Spenót ZABPEHELLYEL."
A Nyúl arckifejezése a lelkesből úgy válik döbbentté, mintha azt mondtam volna neki: "Kitaláltam, hogy veszek neked egy hiperszuper autópályát - tíz év múlva!
"Hát.. ez elég nagy hülyeség."

**Mindkettő eszméletlen jó lett.

2014. szeptember 13., szombat

Ma reggel kurvának néztek a liftben. Bóknak vettem, Tetkós röhögőgörcsöt kapott, de annyira fáj a kezem, hogy inkább holnap mesélem el.

2014. szeptember 8., hétfő

"Repülj, Gőzi, légy szabad!"

Na, hát szakítottunk.

Én szakítottam vele pénteken írásban, miután minősíthetetlenül viselkedett, majd közölte, hogy ő ma este sem jön haza, mert szüksége van kikapcsolódásra*. Szóval miközben itthon ültem és egy újabb reménytelen PÉNTEK este állt előttem, hirtelen rájöttem, hogy ha ezt még egy perccel tovább csinálják velem (ő és a bandája), akkor rövidesen megbolondulok. Úgyhogy írtam neki, hogy vége, amire ő kábé úgy reagált, mint a papagáj, amikor nyitva felejtik a kalitkája ajtaját.

Inkább nem gondolok bele, micsoda hejehujázós, örvendezős vigalom lehetett aznap este Wekerlén (meg szombat este, meg vasárnap este), mert felrobbanok. Eközben én egyébként Zozika után mostam-takarítottam, akinek a Nyúl sikeresen továbbadta az első ovis héten beszerzett f*sós-hányós vírust. Viszont már nem éreztem, hogy görcsben van a gyomrom az idegtől.

Szóval az elkövetkező hetekben-hónapokban itt fogok utálkozni**, sírni, panaszkodni és nagy, márpedig-legyőzhetetlen-vagyok esküket tenni, hogy végigcsinálom***. (Mégpedig azért itt, hogy ne fb-n csináljak hülyét magamból.) Valószínűleg le fogok írni olyan dolgokat is a múltból, amelyeket még ma sem tudom megérteni, hogyan tehetett meg. Ezúttal nem fogok semmit piszkozatolni később, mert már nem izgat, igazságos-e, hogy a háta mögött leírok dolgokat. (Mellesleg eddig mindig az volt a vágyam, hogy elolvassa a blogomat, lássa, mit művel és változtasson, de a blogot is leszarja nyilván.)

Kedveseim, aki nem bírja az ilyen, sértett büszkeségből fakadó panasz- és keserűségáradatot, az majd ugorja át. Nem ígérem, hogy nem ez lesz most a fő szál, de rég terveim között szerepel például az is, hogy írjak arról a rengeteg jó könyvről, amit mostanában olvastam. Na meg már csak nem annyi történik velem életem hátralevő részében, hogy semmi...

*egész éjszakás vedelés
**pedig még mindig szeretem, bazmeg
***de hár eddig is csináltam, az elejétől egyedül

2014. szeptember 3., szerda

Azért az élet nem csupa sírás és fogcsikorgatás ám. Igazából elképesztően jól megvagyunk a gyerekekkel itthon, tulajdonképpen szinte mindig nevetünk, fantasztikusakat játszunk, na meg rengeteget táncolunk, mert szuper zenéket hallgatunk. (A Sonata koncertjei helyett - átmenetileg - az Alma együttes koncertjeiről álmodozom, de cssss!)

Aztán van az oviba indulás* -játszóterezés** -háromgyerekitthonegylégtérben*** őrülete, az ikrek elalvása után pedig újabb boldogságos szakasz a Nyúllal, amikor festünk, rajzolunk, mesélünk. Ezt a részt is imádom, ez a miénk. És utána olvashatok. Lassan rendet csinálok az életemben teljesen. Szóval nem egy nagy hajtépés a lét, bár néha úgy érzem... De tisztában vagyok vele, hogy ez az anyaságom legszebb szakasza (májusig), és néha hálát adok Istennek a dolgokért.

*"Ne már, emberek közé kell menni? Megint?? Na, essünk túl rajta..."
**Minden egyes nap lehetőség, hogy rövidtávfutásban rekordot döntsek, miközben a kölkök kaviccsal rágózva körberöhögnek.
***A Nyúl a veszettség tüneteit produkálja, és átlag 2 percenként tudatjuk a ház összes lakójával, hogy létezünk.